English

programok

Nyitókörök: Az ifjúsági munka
újragondolása pandémia idején
2021-2022
Neumann János Egyetem

Felelősségünk a hazai ifjúsággal-közösségszervezéssel foglalkozó szervezetek felé az iránymutatás, a helyi projektek országos összefogása. Éppen emiatt projektünk közvetlen célja az ifjúságszakma támogatása a járvány okozta bizonytalanságok közepette. Helyi kezdeményezések felkarolásával szerveztünk ifjúsági találkozókat négy településen: Gyulán, Pécsváradon, a Győr mellett található Gönyűn valamint Jászberényben. A fiatalokat, kortárssegítőket megcélzó helyi projektek egyben a fiatalokat kisérő szakemberek fórumára is lehetőséget biztosítottak.

KÉPES BESZÁMOLÓ - A teljes dokumentum itt letölthető.

SZIA 2018
ISZOSZ Replanning 2021-2022

Az ISZOSZ szakemberei Veresegyházon találkoztak, hogy az ISZOSZ replanning tréning folyamat részleteit kidolgozzák.
A bevont szervezetek fiatal önkénteseik számára szerveztek személyes kompetenciákat fejlesztő tréninget, amin keresztül a fiataloka jávány alatt is megélhették a közösségen kereszütli megkapaszkodás élményét. A projekt célja a helyi ifjúsági szolgáltatások újraszervezése mellett a fiatalok bevonása volt a szervezetek és az ISZOSZ életébe. Helyi szervezzéssel öt Ifjúsági szolgáltató (Támaszpont MOPKA, Köz-Pont Ifjúsági Egyeüslet, Vasi Ifjúságért Egyesület, Mi egy Másért Közhasznú Egyesület, Fiatalok a részvételért Egyesület) valósított meg rendszeresen online műhelynapokat. A folyamat végén egy személyes találkozó alkalmával összegezték a helyi tapasztalatokat.

ISZOSZ Replanning 2021-2022
Ifjúságszakmai találkozók 2020-ban

A 2020-as évben a nehezített körülmények ellenére 3 alkalommal sikerült kislétszámú tagi találkozókat szerveznünk, amiknek célja az ISZOSZ szervezetfejlesztése valamint az aktuális feladataink átgondolása volt.

A találkozók időpontjai, helyszínei:

  • január 4-5. Szombathely
  • szeptember 11. Veresegyház
  • november 7-8. Nyíregyháza
IUVENIS IFJÚSÁGSZAKMAI ESTEK
2019 - 2020

Az Ifjúságszakmai Társasággal közösen négy alkalmas szakmai találkozó sorozatot szervezünk az ifjúságügy érintettjei számára.

2019. 09. 27.
Budapest
Egyszer volt, hol nem volt...
Az ifjúságsegítő képzés Magyarországon
Részletes program
2019. 11. 29.
Veresegyház
Szinergiák a fővárosi és a kistelepülési ifjúsági munkában Részletes program
2020. 09. 25.
Budapest
Majd' egy évtized - A Nemzeti Ifjúsági Tanács mint közpolitikai aktor Részletes program
2020. 11. 06.
Nyíregyháza
Ifjúságkutatás mindennapjai Részletes program

Családi napok országszerte
2018 - 2019

Az ISZOSZ családi nap sorozatot szervez a Családok Éve tiszteletére. Országszerte olyan ifjúsági programokat valósítanak meg tagszervezeteink, ahol a fiatalok és családtagjaik informális, jó hangulatú környezetben találkozhatnak azokkal a helyi szereplőkkel, akik döntéshozóként jelennek meg az életükben.

A tervezett helyszínek: Budapest (Csepel és Hegyvidék), Győr, Magyaralmás, Miskolc-Mályi, Nyíregyháza, Szombathely és Veszprém.

Szakma az Ifjúságért Akadémia 2018
SZIA 2018

2018-ban a nyári egyetem fókuszába a magyarországi civil szervezetek alternatív forrásszerzési lehetőségei kerültek. A rendezvény legfontosabb témái:

  • marketing és menedzsment
  • alternatív forrásszerzés lehetőségei
  • for profit szektor megszólítása és bevonása
  • átfogó civil helyzetkép

A rendezvény főszervezői: Ifjúságszakmai Társaság Alapítvány, Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége

A rendezvény szakmai együttműködő partnere:
Mag-ház, Civil Start Egyesület, Tudatos Ifjúságért Alapítvány, Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület

SZIA 2018
IUVENIS - Ifjúságügyi Konferencia
(Kutatók éjszakája)
Neumann János Egyetem

A kecskeméti Neumann János Egyetem IUVENIS Ifjúságszakmai Műhelye és az Ifjúságszakmai Egyeztető Tanácskozás – megragadva az alkalmat az ifjúságügy szakmakénti demonstrálására és kiegészítve az ÖSSZEBESZÉLÜNK - Ifjúságügyi Kongresszus meghívásos jellegét – Ifjúságügyi Konferencia összehívását kezdeményezi. A konferencia nyílt meghirdetésre, előadói jelentkezésre és szakértői bírálati rendszerre alapuló szakmai és társas esemény. Célja, hogy egyszerre adjon teret az ifjúságtudomány és szakma legújabb szociológiai, szociális munkabeli, politológiai, pedagógiai stb. megalapozottságú eredményeinek bemutatására, megvitatására és a szakemberek kötetlenebb, társas eszmecseréjére.

A konferencia időpontja: 2017.09.29. 17.00-24.00 (Kutatók Éjszakája)
A konferencia helye: Kecskemét, Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar (Kaszap u. 6-14.)

Bővebb információk a konferencia honlapján, illetve program füzetében olvashatóak!

Juhász Klaudia előadásához készült prezentáció innen letölthető.

NIT Szabadegyetem
NIT Szabadegyetem

A Nemzeti Ifjúsági Tanács a tavalyi évhez hasonlóan 2017. szeptember 21-24. között Szabadegyetemet szervezett Zánkán a hazai ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek fiataljai számára.

A NIT a Szabadegyetem keretében egy olyan platformot kíván létrehozni a tagszervezetek és a fiatalok számára, amely találkozási lehetőséget biztosít a hazai civil- és ifjúsági szektor számára, továbbá képzéseken, tudástranszferen, valamint közösségépítésen keresztül kívánja elősegíteni a NIT és a tagszervezetek közötti hatékony együttműködést.

A Szabadegyetem plenáris előadásokból, valamint workshopokból állt össze. Előbbiek célja a hazai, illetve az uniós ifjúságpolitika, valamint az uniós érdekképviseleti mechanizmus bemutatása. Az utóbbiakban pedig különböző a fiatalok, és fiatal szakemberek számára releváns témákat dolgoztak fel a következő témakörökben: hazai oktatáspolitika helyzete; emberjogok és gyűlöletbeszéd; az érdekképviselet mechanizmusa; civil marketing, ifjúságügy aktualitásai, valamint nemzetközi képviselet.

A Szabadegyetem ifjúságügyi szekcióját a Szakma az Ifjúságért Akadémia (SZIA) képviselői vezették.

Ifjúságügyi szekció

A Szakma az Ifjúságért Akadémia (SZIA) célja az ifjúságügy, mint önálló diszciplína és az ifjúsági munka, ifjúsági szakma, mint egyedi tevékenység koherenciájának erősítése, ismertségének és elismertségének formálása.

Az idei évben az Akadémia a fiatalok foglalkoztatása, az ifjúsági munkanélküliség, az elvándorlás, valamint a NEET fiatalok kérdésére fókuszált. A workshop fókuszában az Akadémia eredményei állnak. A szekció azt kívánja megvizsgálni, hogy a mindennapi munkában milyen módszerekkel lehetséges segíteni ezen fiataloknak.

A rendezvény időpontja és helyszíne:

2017. szeptember 21-24. Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka, 8251 Zánka, Külterület hrsz. 030/13.

Szakma az Ifjúságért Akadémia 2017
További szervező és együttműködők
SZAKMA AZ IFJÚSÁGÉRT AKADÉMIA - logo

HunOpen - avagy a KILÁTás(talanság)OK címet kapta idén a SZIA második szemesztere, mely a 3 fő témájára utal, melyet körüljártuk a közel 90 résztvevővel Pécsváradon.

A SZIA első napján a NEET fiatalok kaptak fő szerepet: azok a kamaszok, akik nincsenek a munkaerő-piacon, és az oktatási intézmények sem tudnak róluk. Sánta Tamás, a téma egyik kiváló kutatója, tartott egy egyetemi előadást átfogóan a jelenségről, majd 3 workshop csokorban folytatódott a munka: Pappné Bodolai Rita és Lengyel Anett az alapokat adták át a résztvevők számára, Katona Krisztina a saját tapasztalatokat igyekezett a felszínre hozni a közösségi festés technikájával, míg Nagy Ádám és Krémer Balázs segítségével a NEET jelenség kutathatóságát vizsgálták a résztvevők.

SZAKMA AZ IFJÚSÁGÉRT AKADÉMIA 2017

A második napon az ifjúkori munkanélküliség kapta a fő szerepet, itt 3 rövidebb gondolatébresztő előadást hallhattunk, melyek megalapozták a nap műhelymunkáit. Antal Marianna szituációs gyakorlatokon keresztül ismertette a hátrányos helyzetű fiatalok munkavállalási nehézségeit, Monostori Éva vezetésével a jelenlegi vállalkozóvá válást segítő programokat vizsgálták - támogatnak vagy hátráltatnak?, Kaszás András vezetésével pedig a 16-18 évesek foglalkoztathatóságának kérdéseit járták körül az érdeklődőkkel.

A harmadik szakmai blokk a fiatalok elvándorlása volt. Fazekas Anna a hazai helyzetről, kutatási eredményekről, tapasztalatokról tartott egy igen tartalmas előadást. (Az előadásának összefoglalója a … oldalon elérhető.) Szüle Bálint, a Londonban működő Új Nemzedék iroda vezetője pedig bevezetett minket a kinti világ rejtelmeibe. A két előadást követően most is három workshopban folytattuk a munkát: Holczer Mónika és Kósa András Csaba az egyéni megéléseket és élményeket nézték meg a külföldre költözés miatt szétszakadó baráti kapcsolatok, családok szempontjából. Makovi Ágnes vezetésével a hazai és nemzetközi mobilitási lehetőségeket mérték fel a résztvevők. Kaszás András moderálásával pedig a “Magyarország hazavár” jelmondat tükrében vizsgálták a lehetőségeket, jelenségeket a résztvevők.

Szakma az Ifjúságért Akadémia 2016
További szervező és együttműködők
SZAKMA AZ IFJÚSÁGÉRT AKADÉMIA - logo

A Szakma az Ifjúságért Akadémia – SZIA - egyszerre hordozza magában egy tábor és egy nyári egyetem hangulatát. A találkozó célja az ifjúságügy, mint önálló diszciplína és az ifjúsági munka, ifjúsági szakma, mint egyedi és mással nem helyettesíthető tevékenység koherenciájának erősítése, ismertségének és elismertségének formálása. A program keretében gondolatébresztő, vitaindító előadások, több szekció és szabadidős programok váltogatják egymást.

Az alkalom különlegessége, hogy három nagy ifjúságszakmai szervezet konzorciumában valósult meg a nyári egyetem: Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége [ISZOSZ], Ifjúságszakmai Társaság Alapítvány, Juventus Soliditas nemzeti ifjúságszakmai háló (határon túli magyar szervezetek szakmai hálózata), így méltán mondható, hogy “A Szakma Ünnepe” valósult meg Cegléden.
Célunk volt, hogy méltóképpen tisztelegjünk az eddig eltelt 25 év eredményei előtt, illetve tehessük le közösen már a terepen dolgozó kollégák, kutatók, pályakezdő fiatal szakemberek, illetve még egyetemi/főiskolai hallgatók a jövő alapjait az utánunk következő generációk jólétének érdekében.

Előzmények:
Nem titok, hogy a SZIA elődje az ISZOT – Ifjúsági Szakma Országos Találkozója -, melyet először 2008-ban rendeztek meg azzal a szándékkal, hogy a már terepen dolgozó szakemberek és a leendő szakemberek, illetve az ifjúságügy minden érintettje között meginduljon a szakmai párbeszéd folyamata, a közös gondolkodás, illetve új, de legalábbis kibővült ismerettel térjenek haza, a munkahelyre, a felsőoktatási intézmény padjaiba a résztvevők az ifjúság ügyét érintő témakörökben. Ezt a hagyományt örökíti tovább a SZIA mégpedig úgy, hogy már nem az Ifjúságszakmai Társaság Alapítvány az egyedüli szervező és lebonyolító, hanem – ahogy azt fentebb is írtuk – egy nagy ifjúságszakmai összefogás keretei között zajlik a tudásmegosztás és -átadás.

Képzéseink 2015 - 2016

Az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége negyedik éve szervezője és facilitátora az országos ifjúsági munkának. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy a szervezet integratív szerepét erősítve, a jelenlegi tagság mellett a szakma korábbi jeles szereplőit és az új generációkat is megszólítsuk. Mindezen igényeket az ifjúsági szakma helyi szereplői jelezték felénk. Úgy véljük, hogy a felhalmozódott szakmai tudás továbbörökítése csak a korábbi generációk bevonásával közvetítődhet a szakma legfiatalabb nemzedéke, a pályakezdők felé. Ezáltal lehetővé válik a korábban elért sikerek és tapasztalatok továbbadása a jövő ifjúságszakmai folyamatait formáló, jelenleg még pályakezdő szakemberek számára.
A program egyes elemeit a Nemzeti Együttműködési Alap valamint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatásából valósítjuk meg.

A program megvalósítása során együttműködő partnerünk az Ifjúságszakmai Társaság (ISZT).


Alapozó képzés pályakezdő ifjúságsegítőknek




  • Budapest: 2015. november 14-15.
  • Balatonboglár: 2016. január 16-17.
  • Szombathely: 2016. február 13-14.

Szakmai kurzus gyakorló ifjúsági szakembereknek




  • Miskolc: 2016. január 29-30.
  • Győr: 2016. február 26-28.
Kell egy Csapat! 2014 - 2015

Ifjúságszakmai fejlesztés (NEA) és Ifjúságszakmai hálózatépítési projekt (GYIA)

A „Kell egy csapat – Ifjúságszakmai fejlesztés és ifjúságszakmai hálózatépítési projekt” azért jött létre, hogy segítse az ifjúsági szakma hatékony működését és együttműködését. A program célja erősíteni az ifjúsági szakemberek közösségét, teret adni fiatalokkal dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjének, szakmai továbbfejlődésének. A program felépítésekor kiemelt szerepet szántunk az ifjúsági civil szervezetek megerősödését elősegítő témáknak. A program egyes elemeit a Nemzeti Együttműködési Alap valamint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatásából valósítjuk meg.

Részletek...


Ifjúságszakmai fejlesztés
(NEA-UN-14-SZ-1299)


2014. szept. 19.
Pécs
Egész napos műhelymunka és tréning Részletes program
2014. nov. 18.
Veszprém
Műhelymunka:
Egyetemek Ifjúsága, Ifjúságszakmai találkozó
Részletes program
2015. jan. 15.
Budapest
Műhelymunka:
Ifjúságsegítő közösségi munka nehéz kamaszokkal
Részletes program
2015. febr. 26.
Szombathely
Műhelymunka:
Helykeresés -
az ifjúsági munka pozicionálása
Részletes program
2015. márc. 20-21.
Debrecen, Nyíregyháza
Műhelymunka:
Az ifjúsági munka Debrecenben és Nyíregyházán
Részletes program

Ifjúságszakmai hálózatépítési projekt
(IFJ-GY-14-D-15823)


2014. okt. 3-4.
Kecskemét
Szervezetfejlesztés Részletes program
2015. jan. 14.
Budapest
Konferencia:
Kell egy csapat!
Részletes program
2015. máj. 29-30.
Nyíregyháza és Debrecen
Szakmai találkozó Részletes program

Csepel Kapuja 2014

„Jobban festünk!”
Szociális célú városrehabilitációs program, miniprojekt 2014


„Jobban festeni” azt jelenti, hogy jobban érezzük magunkat a világban. A belső jóllétnek elengedhetetlen feltétele a személyes kompetenciáinkkal tisztában legyünk, azokat képesek legyünk fejleszteni.

A projektünk közvetlen célja, hogy kompetenciafejlesztő foglalkozásokat szervezzünk, melyek segítik a fiatalokat a hátrányok leküzdésében, továbbá megtanítja őket arra, hogyan alakíthatják a nehézséget növekedéssé, hátrányaikból hogyan kovácsolhatnak előnyt.



Tevékenységeink:

  • Prevenciós nap – alternatív
  • Rendhagyó osztályfőnöki órák kamaszoknak
  • Szabadidős jellegű bemutatóórák és egy alkalmas festő workshop (fél napos rendezvény)
  • Élménypedagógiai foglalkozás – mozgásos kompetenciafejlesztés gyerekeknek
  • Szakmai fórum szervezése fiatalokkal foglalkozó szakembereknek